Kaposvári Katolikus Fiatal Ministránsok Közössége

Az Úr a Mi segítségünk!

          Védőszentjeink

Szt. László-a Kaposvári-egyházmegye

védőszentje

szentlaszlo.jpg  szentlaci.jpg

I. (Szent) László (Lengyelország, 1046. június 27. – Nyitra, 1095. július 29.) Árpád-házi magyar király (1077 – 1095). Bátyja, I. Géza után lépett a trónra, utóda Könyves Kálmán volt.

 

I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő (II. Mieszko Lambert lengyel fejedelem lánya) második fia volt. Egy gyermekének a neve ismert, ő Szent Piroska, későbbi bizánci császárné. A László név szláv eredetű, a Vladiszláv keresztnévből származik, a jelentése: hatalom és dicsőség.

 

Királyként roppant szigorú, de igazságos törvényalkotó volt, aminek eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban. Uralkodása idején Magyarország, fennállása óta először, képes volt a hódításra. 1091-ben elfoglalta Horvátországot, miután beavatkozott az ottani belviszályokba.

 

Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt. Az ő uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspök, I. István, Szent Imre, András és Benedek remeték. Előbb Somogyvárott, majd véglegesen 1106-ban, Váradon helyezték örök nyugalomra, az általa alapított régi Székesegyházban, amely akkor a nagyváradi várban volt. Őt magát 1192-ben avatták szentté.

Bosco Szt.János-a fiatalok védőszentje

bosco.jpgboscojanos.jpg

 

Bosco Szent János (Castelnuovo d'Asti, 1815. augusztus 16. – Torinó, 1888. január 31.), eredeti teljes nevén Giovanni Melchiorre Bosco Ochienna olasz katolikus pap, a Szalézi Társaság, férfi szerzetesrend megalapítója. Gyakran csak Don Bosco-ként emlegetik.

Savio Szt. Domonkos és Szt.Tarzíciusz-a ministránsok védőszentjei

savio_szent_domonkos.jpg

 

  • Savio Szent Domonkos • Savio Szent Domonkos Rivában született, Chieri mellett, Észak-Olaszországban. Ötéves korában tanulta meg a szolgálatot. Jó emlékezőtehetséggel és éles ésszel rendelkezett. Már hétéves korában járulhatott az Úr asztalához, ami abban az időben nem volt általános szokás. A hagyomány szerint jó példával járt elől az iskolában is, vezette társait a rossztól a jó felé. Megismerkedett Bosco Szent Jánossal, aki pártfogásába vette.

 

tarziciusz.jpg

 

  • Szent Tarzíciusz • Szent Tarzíciusz Rómában élt a 3. században. A hagyomány szerint Tarzíciusz nagyon bátornak mutatkozott a keresztényüldözések idején, és sokszor meglátogatta börtönbe vetett hittársait. Az egyik napon nehéz feladatra vállalkozott: el kellett vinnie az Oltáriszentséget a halálraítélt keresztényeknek, akiket különösen őriztek. Találkozott sajnos iskolatársaival, akik gyűlölték a keresztényeket. Megállították, és kényszerítették, hogy játsszon velük, de Tarzíciusz folytatni akarta az útját. A többiek észrevették nála a szentséget és azt akarták, hogy adja nekik. Ő ellenkezett, erre megverték. Amikor az egyik katona, akit Tarzíciusz ismert, rátalált, a gyermek még élt. Rábízta a katonára a zsákocskát és a feladatot, és meghalt.

Információ: Wikipédia



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 9
Heti: 12
Havi: 11
Össz.: 11 844

Látogatottság növelés
Oldal: Védőszentjeink
Kaposvári Katolikus Fiatal Ministránsok Közössége - © 2008 - 2024 - kkfmgy.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »